„Mi marad belőlünk és a színházból, ha megfosztjuk a nyelvtől, a közös valóságállítás legalapvetőbb eszközétől?”
Kaspar a csúnya, az érthetetlen, a hibás darab. A szószínház íróját, Peter Handkét megkísérti a szó nélküli színház, és akárcsak Kaspar a nyelvet, Handke a színházat tanulja és gondolja újra. Sahin-Tóth Sára és alkotótársai a „beszédkínvallatás” szerzői instrukciójával dolgoznak egy a színházat gyökeresen újragondoló kísérleten, amiben a szövegstruktúrák látvánnyá, a mondatok hangzáselemmé, a hétköznapi tárgyak pedig a manipuláció eszközeivé válnak.
Peter Handke drámája az emberi közösségből kiszakított Kaspar Hauser történetét veszi alapul. Kaspar születésétől fogva az emberi társadalomtól elzártan nő fel, így újra kell definiálnia önmagát és az őt körülvevő világot a Sugalmazók közreműködésével, akik különféle instrukciókkal irányítják a beszédtanulását és a szocializációja folyamatát.






