Tölgyfa Gergely – Sziládi Hajna – Kállai Ákos

Kék Tesla

részvételi színházi előadás

Rendező:
Tölgyfa Gergely és Kállai Ákos

A Szegedi Nemzeti Színház és a Szegedi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum közös előadása
Március 28. 20.00
TÁNCTEREM — 150 perc, egy részben
14
Március 28. 20.00
TÁNCTEREM — 150 perc, egy részben
14
Március 28. 20.00
TÁNCTEREM — 150 perc, egy részben
14
Kék Tesla 4
Kék Tesla 3
Kék Tesla 1
Kék Tesla 2

A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum és a Szegedi Nemzeti Színház közös színházi nevelési programját középiskolai osztályok mellett a felnőtt generáció tagjainak is bátran ajánljuk.

Előadásunk során a szerfogyasztás első élményeihez kapcsolódó dilemmák kerülnek a középpontba. Darabunkban az információátadás, a tabumentesítés, valamint az ártalomcsökkentés épp akkora hangsúlyt kap, mint a lehetséges lélektani okok bemutatása. Célunk nem az elrettentés, sokkal inkább a tudatosítás, hogy a fiataloknak és környezetüknek minél átfogóbb képet adjunk arról, hogy mivel jár a szerhasználat, milyen mozgatórugók állhatnak a háttérben, vagy például mit kell tenniük egy krízishelyzetben.

Programunkban a résztvevőknek aktív, a történet cselekményét befolyásoló szerepkört kínálunk, amely során közösen vizsgáljuk a döntéshelyzetek és felelősségvállalás kérdéskörét.


Szereplők

Sziládi HajnaKállai ÁkosBúsi Dávid

Alkotók

Szakmai konzulnes
Búsi Dávid
Látványtervező
Erlauer Balázs

Kritika

„A Kék Tesla látszólag egyszerű megoldással emeli új szintre a drogprevenciós előadásokat: nem mondja meg a tutit, hanem kérdéseket tesz fel. Na jó, talán egy dolgot mégis kijelent: nem a drog az igazi probléma. Az előadás fogyasztását saját felelősségre ajánlom fiatalabb és idősebb nézőknek, mivel könnyen kapudrog lehet a részvételi színház világába.”Pamlényi Laura, Színház.Online


Támogatók

Az előadásban Kocsis-Savanya Zoltán, Osztheimer Bori és Urbán Titi festményei láthatóak.

Az előadás létrejöttét a Szegedi Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatta.

Fotó: Zsiros Aliz