Dosztojevszkij hőse kívülálló, átlagon felüli érzékenységgel és intelligenciával megáldott/megvert ember – legalábbis ő így látja magát. Minden vágya, hogy szeressék és elfogadják, mivel azonban képtelen a többségi társadalomba beilleszkedni, igyekszik gőgös távolságtartással viszonyulni hozzá. Behúzódva sajátos „egérlyukába”, inkább csak szemléli, mint éli az életet, a magány szorítása, a társas kapcsolatok vágya, a valahová tartozás érzése azonban időről időre kiűzi a világba, a „mások” közé.
De vajon képes bármilyen emberi viszonyt kialakítani, tartósan működtetni az, aki – bár sokszor joggal – inkább csak idegenkedéssel vegyes iszonnyal képes nézni a többi embert, a közösségi létet?
El tudja-e fogadni a szeretetet az, aki másra sem vágyik, szorongva, görcsösen, kényszeresen, hogy végre valaki olyannak szeresse, amilyen?
Egyáltalán: szeresse? Képes még felismerni ezt az érzést, ha találkozik vele?
Martinkovics Máté elgondolkodtató, felzaklatóan erős vallomása a nagyvárosba vetett ember magányáról, szorongásairól, tévelygéseiről és elnyomhatatlan vágyáról valami értelmesebb, igazabb élet után.
