Szalontay Tünde titokzatos, rejtőzködő színésznő. Most mégis az életéről mesél.
Fiatal felnőtt korában megdöbbentő családi titok jut tudomására. Miközben külföldön él, izgalmas, inspiráló művészeti közegben dolgozik huszonévesen, kiderül, hogy az addig sajátjának hitt szülei örökbe fogadták, és hogy élete első hat hónapját egy csecsemőotthonban töltötte. Sokkoló a felismerés, mégis hirtelen minden világossá válik. Megérti, hogy az egész addigi életét végigkísérő megmagyarázhatatlan idegenség érzés, a gyermekkori végtelen magány, a kapcsolódásra való képtelenség, a ki vagyok én? nyomasztó szorongása honnan eredeztethető: ő egy örökbefogadott gyerek. Egy nem igazi, nem akart, egy magára hagyott örök csecsemő. Elindul egy hosszú, fájdalmakkal teli, olykor abszurdba hajló nyomozás a szülőanya s az eredet után, hogy aztán elkezdhessen valóban lélegezni és élni.
A felnőttkori identitáskeresés, a gyermekkor felfoghatatlan élményei, a szavakkal nehezen megfogalmazható, a titok által megbélyegzett létezés jelenik meg látványos mozgással, dalokkal-zenével, álomszerű képekkel, saját- és vendégszövegekkel.
Az előadásban bátran váltakozik az abszurd humor a költőibb jelenetekkel, közelebb hozva a nézőt a történet személyességéhez, mégsem könnyítve annak súlyán.
Tünde hol fehér bohóc, hol díva, hol csecsemő, hol Francesca Woodman, de legfőképp – és ez a legbátrabb és legnehezebb feladat – önmaga. Született Wágner Emese.
„Az előadás egy szürreális utazás, a magányos gyerekkortól az őrült kereséssel telt felnőttkoron át a felépülésig. Nem szövegcentrikus a darab, de elhangoznak kortárs prózai szemelvények, Szabó T. Anna versei, személyes vallomások, lélektani definíciók. Emellett vannak dalok, és Pina Bausch táncjátékára emlékeztető fejezeteket is látunk, amelyek értelmeznek, elmélyítenek információkat, és néha egészen humorosak.
