Mezei Zoltán — Pálfi Ervin — Szőke Attila

Gaudeamus Igitur

Szatíra

Rendező
Mezei Zoltán

A Szab-way színházi szervezet (Szabadka) előadása
Március 25. 19:00
SZÍNHÁZTEREM — 130 PERCBEN, KÉT FELVONÁSBAN
16
Március 25. 19:00
SZÍNHÁZTEREM — 130 PERCBEN, KÉT FELVONÁSBAN
16
Március 25. 19:00
SZÍNHÁZTEREM — 130 PERCBEN, KÉT FELVONÁSBAN
16
Gaudeamus Igitur
Gaudeamus Igitur
Gaudeamus Igitur
Gaudeamus Igitur

A korszerű-kortárs színházi gondolkodás egyik gyakran használt formája a mozaikszerű, fragmentált dramaturgiával építkező előadás. Ezeknek az előadásoknak nincs egy lineárisan építkező, követhető cselekményszála. A néző elé egymástól függetlenül, viszont témájában mégis egybevágóan kerülnek a jelenetek.

A Szab-way színházi szervezet Gaudeamus Igitur című előadása is ilyen.

Témája a közoktatás, illetve annak elavultsága és különböző hiányosságai. Hosszas kutatómunka után arra a következtetésre jutottunk, hogy a jelenlegi oktatási rendszerben hemzsegnek a hibák. A szülők panaszkodnak, a tanárok panaszkodnak, a gyerekek panaszkodnak. Ha mindenki panaszkodik, akkor valami nincs rendben. A megszólított pedagógusok kivétel nélkül azt mondták, hogy reformokra lenne szükség. A reformok jönnek is, viszont még nagyobb káoszt csinálnak. Országunk nincs még felkészülve arra, hogy egy-egy bevált nyugati módszer minden előzmény nélkül működni tudjon.

Az előadás nem kíván megoldást adni ezekre a problémákra, viszont kötelességének érzi, hogy gátlástalanul rámutasson a hibákra, felnagyítva, kiforgatva azokat, illetve lehetetlen, abszurd, extrém helyzetekbe ágyazza őket. Ezek a jelenetek egyszerre elszomorítóak és mulatságosak, hiszen az előadás fő eszköze a humor és az irónia. „…mert növeli, ki elfödi a bajt” – mondja Illyés Gyula és ezt az elvet követve mi nem elfedünk, hanem felfedünk. És ha már felfedjük és felismerjük a hibáinkat, ha szembesülünk velük, ha nevetni tudunk rajtuk, akkor talán változtatni is tudunk… ha akarunk.


Szereplők

Baráth AttilaCzumbil OrsolyaG. Erdélyi Hermina
Hajdú TamásKalmár Zsuzsa/Pestiz MónikaKucsov Borisz/Berta Csongor
Pálfi ErvinPámer CsillaSzilágyi Nándor
Szőke AttilaVicei Natália

Alkotók

Munkatárs
Brestyánszki B. Rozália
Kosztüm
Pesitz Mónika, Kálmán Eszter
Zeneszerző
ifj. Kucsera Géza
Koreográfia
Szőke Attila
A hangfelvételen közreműködött
Máté Gábor
Történelmi szövegbetét
ifj. dr. Korhecz Tamás
Finn fordítás
Borsos Viola
Plakát
Baráth Attila
Súgó / ügyelő
Bíró Tímea
Rendező munkatársai
Pálfi Ervin, Szőke Attila

Sajtó

NEM KÖZÉPISKOLÁS FOKON

 

Egyesek megpróbálhatják kiűzni vasvillával a színházat, de az úgyis vissza fog térni. Ez talán a leglényegesebb tanulsága a szabadkai Szab-way civil összművészeti szervezet első bemutatójának, a Gaudeaumus igiturnak… – Jászay Tamás írása
E hasábokon is volt szó a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatát sújtó kicsinyes és gátlástalan politikai támadásról, amihez hasonlót mi Magyarországon már több esetben végigasszisztáltunk. Tettük mindezt anélkül, hogy a petíciókban és újságcikkekben csúcsra járó sopánkodás bármilyen eredménnyel is járt volna, teszem hozzá gyorsan. A szabadkai modell azonban több szempontból is megvilágosító erejű: a kezdettől fogva egyértelműen alkalmatlan és kártékony direktort (viszonylag) rövid úton kipenderítették, helyére megkérdőjelezhetetlen kvalitásokkal rendelkező vezető érkezett Gyarmati Kata személyében, aki mostanra nekilátott a romeltakarításnak.
Nem tisztünk megállapítani, hogy az események ilyetén alakulásában mekkora szerep jutott a szabadkai színjátszást és főleg a színészeket védelmébe vevő, leginkább interneten formálódó civil közösségnek, mindenesetre volt beleszólása, az szinte bizonyos. Az meg, hogy a legválságosabb percekben színházon belülről is formálódott egy másfajta, a voksát a színház feltétlen tovább- és túlélése mellett letevő civil összefogás, szintén példa értékű (és a hasonló magyarországi forgatókönyvekre visszatekintve: példa nélküli). A Szab-way színházi szervezet az intézmény fura ura által több hónapra munka nélkül hagyott színészekből született alkalmi formáció: a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar dísztermében bemutatott Gaudeamus igitur az első, azonnal óriási érdeklődéssel fogadott, folyamatosan továbbjátszott premierjük.
Mielőtt magáról az előadásról szót ejtenék, szükségesnek éreztem a fenti körülmények vázolását: a színház sosem megfoghatatlan, légüres térben létező valami, ez esetben a helyhez és időhöz kötöttsége azonban különösen erősnek tetszik. A hasonlóan viharos időkben készült produkciók gyakorta misszióként értelmezhetők: a színpad és nézőtér közötti cinkos összekacsintás, az előadás eredendő „ellenzékisége” a siker garanciája, ami akár felmentést is adhat az előadás bizonyos hiányosságaira. Álljunk csak meg: máris úgy hangozhat mindez, mintha a Gaudeamus igitur mentegetésre szorulna, holott erről nincs szó: az egy híján egy tucat színész kőkemény munkát végez ebben a bő két órában, a feszesebb dramaturgiai szerkezet ugyanakkor kétségkívül jót tett volna-tenne az előadásnak.
A választott téma hálás: a közoktatás visszásságait kabarészerű formában prezentáló jelenetfüzérhez könnyű kapcsolódási pontot találni idősnek és fiatalnak egyaránt, és a szünetben kifülelt „bezzeg a mi időnkben…”, illetve „itt semmi se változik…” kezdetű nézői mondatok is erről győznek meg. Az előadás felütéseként szolgáló, felvételről bejátszott beszéd a közép- és felsőfokú oktatás közötti mélységesen mély szakadékról tudósító remek szöveg: Szent-Györgyi Albert 1930-as tanévnyitó beszéde kiábrándítóan aktuális látlelet, egyben a mi kis reménytelen kelet-európaiságunkról szőtt súlyos gondolatfutam.
A következőkben a stilizált, változatos módokon újra- és újrarendezett tanteremben tanárok, diákok (és olykor szülők) küzdelmeinek, szomorúságának, kevés vidám pillanatának a tanúi leszünk. Az este alaphangja az abszurd: a tanóra közben táviratban érkező bizarr minisztériumi utasítások arról, hogy milyen színű ceruzával lehet, illetve tilos írni a továbbiakban, a normakiegészítésért ökölharcra menő, majd a privát órák korrupt rendszerét a túlélés egyetlen zálogaként számon tartó tanárkollégák alkudozási epizódja meghökkentő és mulatságos, a hétköznapi valóságot ügyesen továbbíró epizód. A szigorúan a politikai megbízhatóság szempontjából, nem pedig szakmai kvalitások alapján elbírált tanári pályázatok vagy a jól működő, tizenöt-húsz éven belül látványos eredménnyel kecsegtető finn oktatási modellt részletesen bemutató, ám a mindent és mindenkit lehúzó magyar mocsár miatt eleve kudarcra ítélt szakember prezentációja már tágabb kontextusban, a tanítás-tanulás témájától eltávolodva is jól érthető.
Az egyes jelenetek lazán kapcsolódnak egymáshoz, tipikus (tanügyi) szituációkat és helyzeteket vonultatnak fel, melyeket hol sikerül a végsőkig fokozni, hol kevésbé. Eközben egy lehetséges vezérfonal kirajzolódik ugyan az iskolába érkező mogorva tanügyi felügyelő és az őt kétségbeesetten körbeudvarló, mindenben a kedvét kereső iskolavezetés viszonyából, ám ez a szál is inkább csak búvópatakszerűen van jelen, s a záró jelenet is lehetne erősebb, ha a rettegett revizor kiábrándítóan földhözragadt megjegyzése máshogyan hangozna el. Az előadásnak mindenestül jót tett volna a szövegek és jelenetek szigorúbb válogatása: az akadémiai testület fiktív ülése egyszerűen rossz és hosszú, de több más epizód lezárásánál is hiányzik a már igazán szürreális tartományba való átlépés lendülete. Mindez azonban senkinek se vegye el a kedvét a szabadkai kiruccanástól: a ragyogó csapatmunka, a magunkra ismerés keserű öröme, a színészek összefogásának kreatív energiákat felszabadító ereje mind olyan jellemzők, melyek a régióban egyedülálló vállalássá teszik a Gaudeamus igiturt.

 

Szab-way: Gaudeamus igitur, 2015. február 26.

 

Jászay Tamás
A cikk megjelent a tiszatájonline.hu weboldalon

 

MEGBOLYGATNI AZ ÁLLÓVIZET

 

Történjen valami Szabadkán. Valami, ami mindentől függetlenül tiszta értékeket tud felmutatni, és ezáltal képes megbolygatni az állóvizet, a tespedtséget a városban. Ebből a megfontolásból alakult a Szab-way független színházi szervezet, melynek első produkciója a Gaudeamus Igitur című előadás. A közelmúltban alakult civil szervezetről és az előadás megvalósításáról az alapítókkal, Mezei Zoltánnal, Szőke Attilával és Pálfi Ervinnel beszélgettünk.
A Szab-way civil szervezet elsősorban színházi produkciókat kíván létrehozni, befogadni, menedzselni, ám tevékenysége később más művészeti ágazatokkal — tárlatok, koncertek, irodalmi estek szervezésével — is bővülne. A cél, hogy mozgósítsa a régió művészeit, szervezeti hátteret nyújtson nekik, és teret adjon a szabad megnyilvánulási formáknak.
Az elmúlt évek során már kiderült, hogy Mezei, Szőke és Pálfi hármasa nagyon jól működik együtt csapatként. Jó példa is volt előttük, hiszen a Vörös című előadás révén megismerkedtek a Katona József Színház munkájával. A társulat egyik-másik színésze — amellett, hogy megvan a jól működő színházuk, ahol minden olajozottan működik — a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban dolgozik, mely azért alakult Budapesten, hogy ernyő alá vonja a független színházakat, és intézményi hátteret adjon nekik. Hasonló céllal alakult a Szab-way is.
A hosszú távú célok között szerepel, hogy találjanak egy bázist, mely fóruma lehet a színházi és a művészi szakmának. Addig is a programok a város különböző helyszínein találják meg a helyüket. A kArcnak már egy éve a Raichle-palota ad otthont, és a Gaudeamusnak is jó, hogy a Sárga Házban játsszák, hiszen hihetetlenül sokat tud hozzáadni az előadáshoz, ha megtalálják a számára legmegfelelőbb helyszínt. A színház intézményi kereteiből való kilépés — mindamellett, hogy bizonyos fokú szabadságot ad — csak színesíti a várost és a társulatot, ahogyan a közönségnek is üdítő lehet a változatosság.
A Szab-way nem konkurenciát kíván teremteni a többi színháznak, csupán megnyitni azt a bizonyos szelepet, amelyen kiszabadulhatnak a felgyülemlett energiák. Ezért ha valakinek színházi, művészi ötlete támad, de nincs hozzá intézményi kerete, bátran fordulhat a Szab-way csapatához, mely segítő szándékával és kapcsolati tőkéjével hozzájárulva, a produkcióknak pályázati hátteret keresve segíthet megvalósítani a terveket. Ahogyan Pálfi fogalmaz, az ember is úgy éli az életét, hogy kulcsokat keres saját magához és másokhoz. A Szab-waynek olyan társulásnak kellene lennie, hogy amikor határozatlan emberek érkeznek különféle, furcsa kis kulcsokkal, akkor segítsen nekik ajtókat nyitogatni.
A Gaudeamus Igitur című előadás nem a társulat által írt első darab, viszont a színészek először szólalnak meg ezen a színházi nyelven. A Katona József Színház révén ugyanis abba is betekinthettek, hogy ők miként próbálnak rávilágítani bizonyos kérdésekre, melyek naponta előfordulnak a társadalomban. Ennek hatására született meg az a gondolat, hogy foglalkozzanak az oktatásügy kérdésével. Az előadás felépítésébe pedig azt a fajta esztétikát is beleszőtték, amelyet az elmúlt évek során olyan neves rendezőktől lestek el, mint Tasnádi István, Máté Gábor vagy Dömötör András. Ezen a színházi formán keresztül nem történetet mesélnek, hanem egy kissé elvonatkoztatva, mégis a valóság mentén haladva, a keresztmetszetét vázolják mindannak, amit a témakör kapcsán megismertek. Ehhez a megismeréshez pedig a tanügyben dolgozó, közreműködő tanítók, tanárok, igazgatók, politikusok, szociológusok, sőt diákok segítségét kérték. A velük való beszélgetésekből táplálkozott az előadás, melynek groteszk stílusát maga a téma abszurditása adta. Számukra is kihívás volt egy olyan színházi formában megtalálni önmagukat, amilyenben korábban nem dolgoztak, de a társulatban szerencsére olyan gondolkodó emberek jöttek össze, akik — Hernyák György tanítványaiként — kíváncsiak egymásra, illetve a világra, és ez a fajta nyitottság hozza létre a kohéziót, mely a legutóbbi darabban is megnyilvánult.
A Gaudeamus Igiturt február második felében láthatja ismét a közönség. Az előadás pontos időpontjáról a Szab-way Facebook-oldalán és a hamarosan elkészülő weboldalon tájékozódhatnak, ahol azt a mobiltelefonszámot is megtalálják, amelyet helyfoglalás esetén hívhatnak.
Gyurkovics Virág
Az interjú megjelent a Hét Nap.rs weboldalon

Támogatók

Szakmai konzultánsok

Bajtai Viktória (második osztályos tanuló), Bakos Árpád (zenész, tanár), Denegri Ibolya (középiskolai tanár), Engi Georgina (tanár), Gresák Lea (nyolcadik osztályos tanuló), Kiss Kornél (tanár), ifj. dr. Korhecz Tamás (egyetemi tanár, jogtudományok doktora), Kucsera Géza (tanár, nyugalmazott iskolaigazgató), Mezei Lídia (tanítónő), Pék Zoltán (MScME), Szabó Cibolya Teréz (középiskolai tanár), Szilágyi Mihály (nyugalmazott tanár), Szőke Rózsa (nyugalmazott tanítónő), Tokaji Mónika (középiskolai tanár), Vesna Weiss (tanár, iskolaigazgató)

 

Külön köszönet

dr. Korhecz Barna Ildikó, Penk Attila, Petrás Teodóra

 

Akik hozzájárultak az előadás létrejöttéhez

Szabadkai Zeneiskola Október 10. Általános Iskola, Szabadka Széchenyi István Általános Iskola, Szabadka Október 10. Általános Iskola, Horgos Narodno Pozorište-Narodno Kazalište-Népszínház, Szabadka Gyermekszínház Szabadka Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium Katona József Színház, Budapest

 

Az előadás létrejöttét a Nemzeti Kulturális Alap támogatta

Jegypénztár: 06 20 400 4646 · jegypenztar@jaszaiszinhaz.hu
Szervezés: 06 34 323 064 · szervezes@jaszaiszinhaz.hu
Helyszín: Tatabánya, Népház utca 5.

Jegypénztár: 06 20 400 4646 · jegypenztar@jaszaiszinhaz.hu
Szervezés: 06 34 323 064 · szervezes@jaszaiszinhaz.hu
Helyszín: Tatabánya, Népház utca 5.

Jegypénztár: 06 20 400 4646
jegypenztar@jaszaiszinhaz.hu
Szervezés: 06 34 323 064
szervezes@jaszaiszinhaz.hu
Helyszín: Tatabánya, Népház utca 5.

2020 © MostFeszt  |  Jászai Mari Színház  |  Powered by Online Üzletépítés